Világgazdaság
Építőiparban dolgozik a hőségben, vagy a földeken? Súlyos kockázatokat tártak fel a szakértők
A klímaváltozás már a munkahelyeken is érezteti hatását.
Egymillió illegális migránst törvényesít egy csapásra Spanyolország
A spanyolok váltig állítják, hogy szükségük van erre, miközben Európa zöme már az ellenkező irányba halad.
Furcsa kanyart is vehet a vakáció az idén: ezekbe az országokba irányítja a magyarokat az erős forint
Talán soha nem tér vissza az alkalom.
Egy ház, amely új esélyt adhat a családoknak
Romos házból a biztonság bázisa: új esélyt kap egy háromgyermekes édesanya Drávagárdonyban.
Ez ám a fordulat: megszólalt a Semcorp kínai akkugyártó a botrány után – nagyon úgy tűnik, hogy nem hagyja el Magyarországot
Együttműködne a városvezetéssel és a helyiekkel.
Folytatja a kirúgásokat a kormány: Kapitány István péntek este menesztette a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságából Guller Zoltánt
Újabb vezetői megbízatását veszítette el Guller Zoltán.
A Magyar Közút most magyarázkodhat: kiderült, hogy mi lett a sorsuk a pár éve lecserélt megyetábláknak
Nem maradtak meg azok a táblák, amelyek a vármegyei átnevezés előtt az ország útjain álltak.
Nagyon fontos bejelentést tett Kapitány István Pakssal kapcsolatban
Csökkenteni kellet volna a teljesítményt.
Kapitány István korábbi kenyéradóját sötét múlt terheli: félrevezethette a hatóságokat a nigériai olajszennyezés ügyében a Shell
Az új beadványokkal a vállalat nemcsak a szennyezés, hanem a bírósági eljárás során tett állításai miatt is kereszttüzbe került.
Hetekre lezárják a Hungária körúti felüljáró egyik sávját, óriási káosz várható a környéken – figyelmeztetést tett közzé a Budapest Közút
A burkolatjavítási munkálatok két-három hétig tartanak majd.
Mint kés a vajon, úgy halad Urajna EU-s csatlakozási folyamata Magyar Péter győzelme óta: pénteken újabb lépést tettek, az ír elnökség gyors sikerről beszél
Ukrajna több, tagjelölti státusszal bíró államot megelőzött.
Az ország egyik legforgalmasabb vasútvonalán lesz felújítás: a Nyugati pályaudvart is érinti a MÁV beruházása
Több szakaszon is eltűnnek a régóta bosszúságot okozó lassújelek a veresegyházi vasútvonalon.
Lángoló nyarak: ismét erdőtüzek pusztítanak Dél-Európában, Magyarországon is nő a veszély
Újra tombol az erdőtűzszezon: már 119 ezer hektár égett le Európában. Magyarország sem kivétel.
Gyász Iránban: megkezdődött Hamenei ajatollah temetése, 10 millió embert várnak a szertartásra
Teherántól Mashhadig milliókat várnak az Ali Hamenei előtt tisztelgő eseményekre.
Csőstül jön a baj: Magyarország két szomszédjánál is jelen van már a pestisvírus – ha bekerül az országba, szabályos mészárlás lesz az állatoknál
A vírus akár tízmilliárd forintos kárt is okozhatna.
Itt a mélypont: a magyar miniszterelnök drónfelvételeket mutogat a volt köztársasági elnök, Áder János rezidenciájáról
A miniszterelnök megadta első válaszát a volt köztársasági elnök által követelt bizonyítékokra.
Ukrajna a főszerepben: a NATO tagállamok hatalmas pénzügyi segítséget ígérnek, de Zelenszkij ennél is többet akar
A védelmi ipart érintő kérdések mellett Ukrajna lesz a fő téma.
Semcorp-botrány: fény derült az igazságra, valójában ezért kellett bezárni a kínai akkugyárat – „Súlyos szabálytalanságok történtek"
Teljes működési tilalmat rendelt el a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal a debreceni üzemben.
Óriási tűz van a Balaton mellett, az M7-es autópályát is ellepte a füst
A bejelentés délután háromkor érkezett.
Doktor24: megúszta Kóka János cége, a Fővárosi Törvényszék beismerte a hibát – visszamenőleg törölték az eljárást
Lezárult a Kóka János cégét megrázó jogi vita.
Eladják a Magyarországon jelenlévő autóipari vállalatot: magyar munkahelyek is veszélyben lehetnek
Németországban két hónapja azt jelentette be, hogy brutális elbocsátásokba kezd.
Rekordforróság, rekordhalálozás: Európa súlyos árat fizetett a júniusi hőségért – és még nem ért véget az extrém időjárás
Rekordokat döntött a júniusi forróság Európában, a következmények pedig már a halálozási statisztikákban is látszanak.
Túl az álomhatáron a BUX, az OTP sem enged a minden napra egy rekord elvéből
Alaposan megnyomta pénteken az utolsó fél órát a BUX.
Kijev és Berlin összefog: visszatoloncolnák a háború elől elmenekült férfiakat – több százezer embert érinthet a terv
A diplomáciai tárgyalások mellett egy új szolgáltatóközpont is fontos szerepet kap a folyamatban.
Buktatók sorát kell eltakarítani a magyar fuvarpiacon - alakult is rögtön öt bizottság
Felülvizsgálják a gazdaság teljes támogatási rendszerét.
Száguld a Mol, a forint is egyre jobb formába lendül
Kitart a jó hangulat a pesti tőzsdén csütörtök délelőtt, a BUX-indexet a Mol húzta új csúcsra.
Indul a „Sarkvidéki Állóképesség" – katonák tartanak Grönlandra, újabb európai nagyhatalom csatlakozik az akcióhoz
Németország is részt vesz az akcióban.
Hosszú évek után újra nyithat Budapest egyik legszebb történelmi fürdője, a Rác Fürdő
Új fejezet kezdődhet az Ybl Miklós által átalakított és kibővített fürdőben.
Két év kínszenvedés után jön ki a gödörből Németország, de könnyen visszalökhetik őket a mocsárba
Két év recesszió után megkezdődött a növekedés. .
Már suttogják Szerbiában: Ursula von der Leyenék elvehetik a Moltól az évszázad üzletét, az EU megfúrhatja a NIS magyar felvásárlását – ez lehet az ürügy
Egyre hangosabbak azok a találgatások Szerbiában, hogy az Európai Unió versenyjogi alapon beleszólhat a Mol egyik legnagyobb regionális üzletébe. A felvásárlás lehetősége már uniós szinten is érzékeny kérdéseket vet fel, különösen az energiaszekto...
Donald Trump: Mindennek Zelenszkij az oka, miatta nincs végre béke!
Trump szerint Zelenszkij gyorsan lezárhatná a konfliktust, ha akarná.
"A hideg nem múlik, de felkészültünk!" — Orbán Viktor tűzifát küld a rászorulóknak a Magyar Honvédség segítségével
160 katona segít a tűzifa kézbesítésében.
Minden gazdát kifizetnek a Bászna Gabona csődje után – rendkívüli kormányzati döntés született
Egyetlen gazda sem marad pénz nélkül.
Építőanyagból nincs, és nem is lesz hiány – akár 25 ezer új lakás is épülhet idén
Bár sokan aggódtak emiatt, építőanyagból nincs hiány, az építőanyag árak pedig 2 éve nem emelkednek, és jövőre sem várható infláció feletti drágulás.
Kiírták a dátumot, bezárja kapuit Amerika, 75 ország érintett – leáll a vízumok elbírálása, drasztikus lépés előtt áll Washington
A Trump-kormányzat újabb frontot nyitott a legális bevándorlás szigorításban.
Nyugdíjak: nem tudják egyszerre teljesíteni a kifizetést – döntött a kormány, jön a szétbontás
A kormány egymást követő két nap fizeti ki a 13.-14. havi nyugdíjakat, jelentette be a kormányinfón Gulyás Gergely.
Komoly átalakulás a 4iG-nél: bejelentették a neveket, új vezért is kineveztek
Jászai Gellért vezérigazgatóként is szerepet vállal.
Ezer dolgozójának túlórát rendelt el a Mohu Budapest
Elhordja a Mohu Budaest a hó miatt hátrahagyott szemetet.
Kim Dzsongun elsápad, ha ezt megtudja: három hónap alatt hozta össze a TSMC az éves észak-koreai GDP-t
Rekordprofitot villantott a csipgyártás vezető szereplője.
AutoWallis: soha nem vettek még ennyi autót a magyar autókereskedőtől – ezeket a márkákat keresték 2025-ben
Jelentősen, közel 12 százalékkal 54 ezer darab fölé nőtt az AutoWallis gépjármű-értékesítése az elmúlt évben.
Újabb csúcsra tör a pesti tőzsde, kilőtt a Mol a piaci rajtkor – a forint a gyenge magyar ipar miatt bánkódik
A pesti tőzsdét csütörtök reggel is a Mol remeklése húzza, a forintot viszont lejtőre állította a gyenge ipari adat.
Bokán rúgta a magyar ipart a beteg Európa – ez áll a siralmas adatok mögött
Az előző év azonos időszakához mérten 5,4 százalékkal esett vissza az ipari termelés.
Megtorpant a kínai–orosz kereskedelem: öt év után először esett vissza a forgalom
A rekordév után fordulat következett be a kínai–orosz kereskedelmi kapcsolatokban.
Kijött a friss rangsor: ezek a világ legjobb városai az egyéni utazók számára
A Tripadvisor közzétette a a 2026-os Travellers’ Choice® Awards: Best of the Best Destinations díj nyerteseit.
Megölt egy embert az Üllői úton, majd elmenekült – brutális hajtóvadászat a pesti éjszakában
Egy autós elütött egy embert, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott.
Davos 2026: megmondták a világ urai, mit hoz a jövő – ezek a veszélyek leselkednek Magyarországra
A geopolitikai és gazdasági feszültségek, a háborúk és a dezinformáció a legnagyobb kockázatok.
Bászna Gabona-botrány: állami beavatkozás jön, nem lesz második Hajdú-Bét – így kártalanítják a gazdákat
A cél a károk enyhítése és a termelők biztonságának helyreállítása.
Végzete felé száguld a nagy EU-tagállam, olyan baj szakadt rá, amit a világháború óta nem tapasztalt
A hivatalos statisztikák szerint először haltak meg többen, mint ahány gyermek született a második világháború óta.
Kiléphet az OPEC-ből az egyik alapító ország, a világ legnagyobb olajhatalma: súlyos nyilatkozat hangzott el – megkötötték az első óriási üzletet
Donald Trump nem egyeztet már Carasassal.
Végveszélybe került egy európai ipar: a kínaiak arcátlanul megveszik nálunk a hulladékot és visszahozzák feldolgozva
Brüsszel segítséget ígért, de erre még várni kell.