444.hu
Ügynökakta-nyitogató, avagy a fideszes kontraszelekciós mechanizmusok megerősítése
Melegedő, jó reggelt! Ismét itt a napindító – és nem az egyedüli – hírlevelünk, benne az elmúlt nap fontosabb híreivel, anyagaival, mint például: tárt karokkal várja Magyarországot az Európai Ügyészség.FIDESZBekövetkezett az elképzelhetetlen: Orbá...
Hajóval szállítanak egy bálnát a Balti-tengeren
Egy uszályhajó fedélzetén szállítják az Északi-tengerhez a Balti-tenger partjainál megrekedt hosszúszárnyú bálnát, amelyet a német sajtó csak Timmyként emleget.A bálnát előzőleg szíjakkal vontatták önkéntesek a részben víz alatt álló uszályhajóhoz...
Idén is lesz Tusványos
„Semmilyen kérdésre nem válaszolok” – ezekkel a szavakkal távozott Németh Zsolt a Fidesz keddi választmányi üléséről, amin a párt történelmi választási vereségéről volt szó. Aztán mégis elmondott annyit, hogy „igen, igen, igen, igen, lesz” arra a ...
89 éves ámokfutó lövöldözött Athénban, öt embert lőtt meg
Elfogták a görög hatóságok azt a férfit, aki puskával megsebesített öt embert egy társadalombiztosítási hivatalban és egy bíróságon Athén belvárosában kedden.A görög polgári védelmi hatóságok közölték: a rendőrség egy 89 éves férfit gyanúsít, akit...
„Fiam, nem fogsz börtönbe menni!” – kiabálta Szabó Bence apja a telefonba a választás éjszakáján
Újabb hosszú interjút adott a Telexnek Szabó Bence, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) volt századosa, a választások előtt hetekig hősként emlegetett nyomozó.Felidézte a választások napját, amikor Orbán Viktor külön megfenyegette, és emiatt még kevésbé...
A választások utáni telitalálat-cunami minden nyertese jelentkezett az összesen több mint 8 milliárd forintért
Mind a négy nyertes jelentkezett a Szerencsejáték Zrt.-nél az egyugyanazon hét négy sorsolásán megnyert összesen több mint 8 milliárd forintos nyereményért – mondta el az Infó Rádiónak a társaság kommunikációs főosztályvezetője, Paulin Ildikó. A c...
Ne dobd ki a kaját, tedd az utcai hűtőbe!
A lengyelországi Wroclaw utcáin furcsa hűtők állnak, random helyeken. De nem lomtalanításra, hanem élelmiszerre várnak. Akinek feleslege van, beteheti ide, akinek pedig szüksége van valamire, kiveheti azt. A „Gyere, és segíts” projekt így akar seg...
Magyar Péter: Október 22-én hozzuk nyilvánosságra az ügynökaktákat
„Az ügynökakták és a hírhedt mágnesszalagok titkosításának teljes feloldásáról és nyilvánosságra hozataláról egyeztettem Cseh Gergő Bendegúzzal, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatójával” – jelentette be a kijelölt mini...
Ruszin-Szendi Romulusz támogatja, hogy Bárdosi „katonai celeb” Sándor leszereljen a hadseregtől
„Bárdosinak üzenem: támogatom a szolgálati viszonyának a megszüntetését. A katonai celebség jelensége sajnos létezik a mai Magyar Honvédségben. Ezt Bárdosi Sándor bebizonyította”– ezt üzente keddi Facebook-posztjában Ruszin-Szendi Romulusz kijelöl...
Fideszesek a bukásról: Ez közös felelősség, a szavazók nem a mi valóságértelmezésünket választották
Kedden a Fidesz a Polgárok Házában tartotta az országos választmányi ülését. Az esemény előtt a párt tagjait többek között a választási vereség okairól kérdeztük.Pócs János szerint megújulásra van szükség, ami többek között azt jelenti, hogy a kul...
Kvíz: 1990 óta hány évig volt olyan kultúráért felelős miniszterünk, aki a kultúrához értett?
Kultúráért felelős miniszterek 1990-től, foglalkozás/végzettség szerint: Néprajzkutató - Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter, 1990–1993Jogász - Mádl Ferenc, 1993–1994Jogász - Fodor Gábor, 1994–1996Szociológus - Magyar Bálint, ...
Brightonban lesz Európa első, csak a női focinak épített stadionját
Egyre vonzóbb a női futball, és nem csak Észak-Koreában, ahol a világon az elsők között ismerték fel ennek a jelentőségét. Az Arsenal női csapatának hazai meccsein például többször is volt már telt ház, ami 60 ezer nézőt jelent, de az átlagnézőszá...
Fideszes belháború Zuglóban: a két és négy éve bukott Borbély Ádám nekiment az idén sokkal nagyobbat bukott Radics Bélának
„Az önvizsgálat ideje lezárult. Rendezzük sorainkat. Kezdődhet a munka!” – ezekkel a szavakkal tüzelte magát harci lázba Radics Béla, aki elképesztően pocsék egyéni választókerületi eredménye és a Fidesz-KDNP listáján elfoglalt 158. helye ellenére...
Tárt karokkal várja Magyarországot az Európai Ügyészség
Magyar Péter leendő miniszterelnök ígérete szerint az új kormány egyik első lépése az lesz, hogy Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez (European Public Prosecutor's Office, EPPO). Magyar egyébként a csatlakozást azon négy lépéscsomag kö...
„Nem ajándékba kaptam” – mondja Deák Bill Gyula a választások előtt fideszeseknek sunyiban kiosztott NKA-pénzekből neki juttatott 100 millióról
„Soha nem voltam semmilyen pártnak, és nem leszek tagja. Örök életemben hiteles ember voltam, épp azért, mert nem húztam se jobbra, se balra, én egy független ember vagyok” – mondja Deák Bill Gyula abban a kedden a Facebook-oldalára feltöltött bő ...
Magyar Péter június elsejére beregszászi találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkijjel
Miután kedden fogadta Babják Zoltán beregszászi polgármestert, közleményt adott ki arról Magyar Péter, hogy június elejére találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel „szimbolikusan a magyar többségű Beregszászban”.A leendő miniszte...
Szerzetesek buktak le 110 kiló fűvel a Srí Lanka-i reptéren
Huszonkét, buddhista szerzetesként azonosított férfit tartóztattak le a Srí Lanka-i hatóságok Colombo nemzetközi repülőterén. A csapatnál nagyjából 110 kilogramm kannabiszt találtak, ez a repülőtér történetének eddigi legnagyobb drogfogása.A helyi...
Kiszálltak a rendőrnyomozók Pintér Bence független győri polgármesterhez, hogy fideszes politikusokról kérdezzék
Korábbi feljelentésemre ma délelőtt, 2026. április 28-án civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél, a létesítményüzemeltető, rendezvényszervező önkormányzati cégnél. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon ugyanis jelentő...
Tilla, miután a Tiszára szavazott, marad Mészáros Lőrinc a TV2-jénél
A munkája nem jelent politikai állásfoglalást, szeret a csatornának dolgozni, még úgy is, hogy az elmúlt húsz évben voltak szakmai vitái a munkaadójával – mondta a TV2 műsorvezetője Tilla a Szélsőközépnek adott interjúban. A beszélgetés vasárnap j...
Az Emirátusok nemzeti érdekeire hivatkozva kilép az OPEC-ből
Az Egyesült Arab Emírségek úgy döntött, májusi 1-jei hatállyal kilép az OPEC-ből. „Eljött az ideje, hogy erőfeszítéseinket arra összpontosítsuk, amit a nemzeti érdekünk diktál, valamint a befektetőink, ügyfeleink, partnereink és a globális energia...
Varga Mihály: A választások óta Orbán Viktorral egyszer beszéltem telefonon, Magyar Péterrel még nem, „de nem is törekszem arra, hogy egy miniszterelnök-jelölttel beszéljek”
A választások óta Orbán Viktorral egy telefonbeszélgetésem volt, megköszönte az együttműködést, megköszönte a munkámat, és további munkára biztatott – mondta Varga Mihály, az MNB elnöke a jegybank kedd délutáni sajtótájékoztatóján. Varga a mai, az...
Máris eltüntették azt az alapkövet, ami a Csepelen elbukott fideszes jelölt nevét örökítette meg a kampányban
Csepelen egy hónapig tartott az örökkévalóság. Még március közepén tették le egy Lidl-üzlet alapkövét, akkor hajcihőt csapva köré, hogy a kerülettel ismerkedő fidesz jelölt, Király Nóra is megjelent. Sőt, az alapkőre is felvésték a nevét.Király Nó...
Már 41 gyanúsított van a gázmaffia ügyében, újabb céget temetett maga alá a 60 milliárdos adócsalás
Újabb négy embert gyanúsítottak meg a földgáz-kereskedelemmel összefüggő gigantikus áfacsalási ügyben. A Fővárosi Főügyészség kérdésünkre azt közölte, hogy a nyomozás során mostanra 41 főre nőtt a gyanúsítottak száma. „Közülük 5 fővel szemben tová...
Lezsák Sándor nem lett képviselő, de kapott közel 5 milliárdot a Lakiteleki Népfőiskola
Miután a Tisza kétharmados győzelmet aratott az április 12-i parlamenti választáson, Lezsák Sándorék népfőiskolája megkongatta a vészharangot. Az egyéni jelöltként elbukott fideszes politikus, a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány kuratóriumi elnöke...
Ukrajna helyett inkább az oroszoknak adta ki Lengyelország az orosz régészt, aki az annexió után is folytatta az ásatásokat a Krím-félszigeten
Bár márciusban még arról döntött egy varsói bíróság, hogy kiadják Ukrajnának Alekszandr Butyagin orosz régészt,a ki az annexió után is folytatta az ásatásokat a Krím-félszigeten. Az ukránok azzal vádolták, hogy engedély nélküli ásatásokat végzett ...
Orbán: Nem kirekesztő, szeretetkampányt vittünk
Orbán Viktor kedden, a Fidesz országos választmányi ülése előtt tartotta meg a választási veresége utáni első sajtótájékoztatóját.A volt miniszterelnök szerint a választások után több mint két héttel még mindig ott tartanak, hogy keresik a bukás o...
Zelenszkij szankcionálná Izraelt az oroszok által megszállt területekről származó gabona felvásárlása miatt
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal fenyegetett, hogy szankciókat vet ki azokra az izraeli magánszemélyekre és vállalkozásokra, amelyek Oroszország által megszállt területeken megtermelt gabonából vásárolnak.Zelenszkij az X-en közzétett posztjá...
Szerdán közgyűlés a Richternél, 12 milliárdot kapna az MCC, de a cég hajlandó elhalasztani az osztalékfizetést
A Richter hajlandó segíteni az új kormányt azzal, hogy elhalasztja az osztalékfizetést addig, amíg amíg nem rendeződik az egyetemi autonómiák kérdése a magyar kormány és az Európai Unió között – idézi Orbán Gábort, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigaz...
Százmilliós hűtlen kezelés miatt kell felelnie az Integritás Hatóság elnökének
Bár néhány nappal ezelőtt az Integritás Hatóság elnöke még arról írt belsős levelet, hogy a kormányváltás új feladatokat és új felelősséget jelent számukra, úgy tűnik, Biró Ferencet más kihívások is érik, az ügyészség ugyanis befejezte az ügyében ...
Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a feltételezett „vagyonmenekítés” miatt
Miután Magyar Péter arról beszélt, hogy NER-es oligarchák menekítik külföldre a „lopott vagyont”, és felszólította a NAV-ot, hogy ezt akadályozza meg, Fekete-Győr András momentumos politikus az Országos Rendőr-főkapitányt kérte számon a Facebookon...
Még a Fidesznél is népszerűtlenebb politikusok is helyet kaptak az összement frakcióban
Listáról 42 mandátumhoz jutott a Fidesz-KNDP, a sokkszerű vereség miatt azonban az előzetesen leadott névsort alaposan átvariálták. Elköszöntek számos veterán politikustól, összesen 25-en állnak félre azok közül, akik eredetileg befutó helyen volt...
Nem nyúltak hozzá Varga Mihály az alapkamathoz
A február óta érvényes 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot a jegybank monetáris tanácsa. A papírforma az volt, hogy nem változtat a nemzeti bank kamatdöntő testülete, így a napközben egyébként viszonylag széles sávban mozgó forintárfolyam – az e...
A Mazsihisz-szeretetkórház javára árverezi el dedikált karlendítős plakátját a tiszás Tárkányi Zsolt
„Árverésre bocsátom az egyik legritkább fideszes propagandaplakát egy hibátlan darabját” – írja közösségi oldalán Tárkányi Zsolt, a Tisza kampánysajtósa, immár debreceni országgyűlési képviselője.A plakáton Magyar Péter akkor még minisztrelnök-jel...
20-25 fokok jönnek a hosszú hétvégén, és akkor a hétfőről még nem is beszéltünk egy szót sem
A hét közepén átmenetileg hűvösebb lesz, de apránként egyre melegebb idő várható: vasárnap 20-25 fokot is mérhetünk – írja az Időkép. Csütörtökön és pénteken, sőt szombat hajnalban ezzel együtt többfelé fagyhat még.A hosszú hétvégén a napsütésé le...
Orbán Viktor felajánlotta a lemondását a történelmi bukás után megtartott bő egy órás választmányi ülésen
A Fidesz elnöke, Orbán Viktor 10.15 körül érkezett meg a Fidesz választmányi ülésére a Visi utcába, válaszolt néhány újságírói kérdésre, bement, majd 11.30 után távozott is. Kifele már nem állt meg, a közelébe se lehetett menni.Befele arról beszél...
Tarr Zoltán lesz a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért, Tanács Zoltán pedig a tudományért és technológiáért felelős miniszter
Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter leendő miniszterelnök:Tarr Zoltánt, a TISZA alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét kérte fel Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium,Tanács Zoltánt, a Működő és Embersé...
Bús Balázs feláll a celebgazdagító NKA alelnöki székéből
Távozik a Nemzeti Kulturális Alap, az NKA alelnöki posztjáról – közölte a HVG-vel Bús Balázs. A politikus, aki 2006 és 2019 között a Fidesz színeiben Óbuda polgármestere volt, először 2021-től 2024 elejéig dolgozott az NKA alelnökeként, majd egy r...
Jimmy Kimmel visszautasítja a Fehér Ház bírálatát a Melania Trumpra tett „özvegyes” vicc miatt
Jimmy Kimmel amerikai humorista és műsorvezető újra a bíráltok kereszttüzébe került, ezúttal egy Melania Trumpra tett megjegyzése miatt, amiben „várandós özvegynek” nevezte a first ladyt – írja a BBC. A kijelentés néhány nappal azelőtt hangzott el...
Egy iráni megverte Trumpot – de nem azt, hanem egy másikat
Hatalmas meglepetés született hétfőn késő este a snooker-világbajnokságon Sheffieldben. A torna második fordulójában – ahol a legjobb nyolc közé jutásért harcolnak a felek – sporton túli értelemben pikáns összecsapásra került sor az iráni Hossein ...
Szijjártó Péter helyett Vitályos Esztert delegálja a Fidesz parlamenti alelnöknek
Cikkünk frissül.Kedd délelőtt folytatták a parlamenti pártok a május 9-ei alakuló ülés előkészítését. A négy parlamenti frakció a szervezeti és működési kérdésekről, többek között a bizottsági rendszerről tárgyalt. A Tisza Pártot Bujdosó Andrea fr...
Most értékeli a bukást a Fidesz választmánya
Negyedórás késéssel futott be Orbán Viktor bukott miniszterelnök, a Fidesz elnöke a párt országos választmányának ülésére, majd röviden válaszolt az újságírók kérdéseire.Arról beszélt, a mai ülés a bukás kiértékeléséről szól majd. Nem az a kérdés,...
Rendőrt akart gázolni, rálőttek, továbbhajtott – és ezzel még messze nem volt vége a kecskeméti üldözéses thrillernek
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást egy férfi ellen, aki el akarta ütni a vele szemben intézkedő rendőröket – írja közleményében a Központi Nyomozó Főügyés...
Molnár Áron azt állítja, Hankó Balázs egyedül döntött kulturális támogatásokról, a miniszter szerint minden a szabályok szerint történt
Molnár Áron színész-aktivista a múlt héten a Magyarország Kedvenc Reggeli Műsorában beszélt először arról, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alá tartozó Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) 17 milliárd forintnyi „kulturális támogatást” osz...
Magyar Péter a felvidéki Gubík Lászlónak is elmondta, hogy tíz évre visszamenőleg megvizsgálják az anyaországi támogatások felhasználását
Magyar Péter fogadta Gubík Lászlót, a felvidéki magyarokat képviselő Magyar Szövetség elnökét. A leendő miniszterelnök közleményt adott ki a találkozóról – illetve közösségi oldalán is posztolt erről –, amiben azt írja, tájékoztatta Gubíkot a Robe...
Putyin nem lesz boldog az ukrán dróndiplomácia újabb állomása láttán
Valóságos diplomáciai offenzívát indított Volodimir Zelenszkij az elmúlt hetekben: az ukrán elnök védelmi megállapodást kötött az Öböl-térség több országával, mindenekelőtt a regionális középhatalom Szaúd-Arábiával, ahová egy hónapon belül kétszer...
A fideszes Szatmáry Kristóf olyan szervezetet szeretne építeni, ahol a belső kontraszelekciós mechanizmusokat újra megerősítik
„Vissza kell adnunk a Fidesznek azt az erejét, hogy valódi nemzeti gyűjtőpárt, olyan közösség, amely képes megszólítani különböző élethelyzetben lévő embereket, és közös nevezőt találni bennük. Olyan szervezetet, ahol a belső kontraszelekciós mech...
Extrém körülmények között dolgoztatták a szegedi BYD-gyár építésekor a munkások egy részét
Uniós szinten is napirendre került a BYD szegedi beruházása, miután egy civil szervezet súlyos munkakörülményekről számolt be az építkezésen, írja a CNBC híre alapján a Portfolio. A lap szerint az ügy az Európai Bizottság elé került, miután a Chin...
11 milliárd forintot szórt szét két hónap alatt a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycége
Míg 2025 novemberében 90 millió forint adományt, illetve szponzorációs támogatást osztott ki a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycége, addig decemberben ennek a 87-szeresét, 7,849 milliárd forintot juttatott 14 kedvezményezettnek, írja a HVG...
Magyar: A Tisza nem szavazza meg Szijjártó Pétert az Országgyűlés alelnökének
„Előre jelzem, hogy a TISZA nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének a magyar érdekeket eláruló Szijjártó Pétert” – írta Facebookon Magyar Péter leendő miniszterelnök, hozzátéve: várják a Fidesz új jelöltjét.Magyar még az egyeztetések kezdetek...
Fordulat: 23 évvel a történtek után bűnösnek vallotta magát a Run DMC-s Jam Master Jay harmadik gyilkosa
Bűnösnek vallotta magát az 52 éves Jay Bryant, aki a bíróság előtt elismerte, segített a társainak bejutni a stúdióba, ahol még 2002 őszén, több mint 23 évvel ezelőtt lesből megtámadták és meggyilkolták a rapsztár Jam Master Jay-t, polgári nevén J...